A mángold őshazája a Földközi-tenger környéke. Először Arisztotelész említi meg az i.e. IV. században. Az egészségre gyakorolt előnyös tulajdonságai miatt mind a görögök, mind pedig a rómaiak nagyra tartották. Dél- és Nyugat-Európában azóta is termesztik és használják: úgy, mint a spenótot vagy a sóskát.

A színe sokféle lehet, emiatt vásárlóként talán nem olyan könnyű beazonosítani. A levél a világoszöldtől a haragos, mély árnyalatig terjedhet, a levél ere és a levélnyél pedig lehet vakítóan fehér, esetleg vöröses – ezt az erősen hullámos levelű változatot szokták rebarbarás mángold néven említeni), újabb fajtákon pedig sárga is.

Táplálkozástani hatás
A mángold különösen gazdag A-, C- és E-vitaminban, magnéziumban, mangánban, káliumban, vasban és élelmi rostban. A felsoroltakon kívül figyelemre méltó mennyiségben tartalmaz rezet, kalciumot, foszfort és cinket, illetve sokféle B-vitamint. Kiemelkedő K-vitamin tartalmánál fogva erősíti a csontállományt. Már egyetlen tányérnyi mángoldból készült ételben megtalálható a napi K-vitamin szükségletünk háromszorosa.
A mángold bővelkedik antioxidánsokban. C- és E-vitamin tartalma mellett karotinoidjai is elősegítik a szervezet rákbetegség elleni védekezését. A kutatások elsősorban a tüdő-, hasnyálmirigy-, húgyhólyag- és prosztatarák esetén számoltak be jótékony hatásáról.
Vastartalma miatt fogyasztása kifejezetten javasolt fejlődésben levő gyermekek, kismamák, idősek és betegségből felgyógyulók számára.